Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Gelsesziget szellemi értékei




Első írásos említése 1280-ból való „Gelse Alsórajk alatt, tőle délre fekszik Gelsesziget”. Ez azonban csak a nevének említése. Gelsesziget azok közé a települések közé tartozik, melyről középkori adatokat közöl Holub József Zala megye története a középkorban című munkájában. Ebből tudjuk: "A XIII. század végén egy Szelesziget nevű helységgel találkozunk, amely Hahót comes fia István mester birtoka volt, s amelyet 1299-ben Bagotával együtt Atyusz comesnek adott cserébe. Ekkor még csak földnek /terra/ mondták, nem falunak, s megmondja az oklevél azt is, hogy Gelse földtől új határokkal választották el ekkor /ÁUO. X. 362./. Kétségtelen tehát, hogy a mai Gelsesziget volt ez, amely Nagykanizsától északra fekszik, Gelsétől délre."

A település eredete elvileg ismeretlen. A község és nevének történetéről igen gazdag és több oldalról bemutatott összefoglalót találunk a Pannonhát Tájpark honlapján.

A 20. század hatvanas éveiben földrajzi neveit felgyűjtötték, köztük Gelsesziget település érdekes földrajzi nevei is megtalálhatók.
1998. március 31-én zárult annak az összefoglalónak az adatgyűjtése, mely a Zala megye kézikönyvében jelent meg. Innen tudjuk, hogy a terület földrajzi adottságai már az őskor emberét is idecsalogatták. Ez a kötet angol nyelvű összefoglalót is közöl. Részletes történeti feldolgozást és nagyon gazdag adattárat olvashat itt az érdeklődő.

Révai nagy lexikonából megtudhatjuk, hogy 1910-ben 396, 1920-ban 376 magyar lakosa volt a községnek.
Az Új magyar lexikonból tudjuk, hogy 1960-ban 380-an lakták a falut, vasútállomása Magyarszerdahelyen volt.
A Magyar nagylexikon szerint 1990-ben 274 fő volt a falu lakossága, 2001-ben egy fővel csökkent a település létszáma. A nagylexikon megemlíti, hogy Gelsesziget régészeti lelőhely.

1996 októberében zárult annak a falutörténetnek az adatgyűjtése, mely a Ki kicsoda Zala megyében? címet viseli. Ez az összefoglaló jól összegzi az addig megjelent ismereteket Gelseszigetről.

A Zalai Közlöny különböző számaiban a településről írt cikkek között csemegézhetünk.

A Pannonhát tájpark 2006-ban készített prospektusában Gelsesziget gondozott, virágokkal teli, vendégszerető falucskaként szerepel. A kiadvány német nyelven is olvasható.

Gelsesziget település további szellemi értékeiről összegyűjtött linkek a tematikus linktárban érhetők el.

Kedves Látogatónk! Amennyiben észrevétele van a honlappal kapcsolatban, kérem, hogy az alábbi címen jelezze:
bognarcsilla(kukuc)nagykar(ponthu)
Bognár Csilla

Insert failed. Could not insert session data.